Nyitvatartás: H – P, 8:00 – 17:00

Mire szolgálnak manapság a kegytárgyak?

Mire szolgálnak manapság a kegytárgyak?

Vitathatatlan, hogy a halál az emberiséggel egyidős, vagyis már az ősemberek számára sem volt ismeretlen az elmúlás fogalma. Akkoriban azonban máshogy álltak a halálhoz, mivel egyfajta ünnepélynek élték meg, és rituális körülmények között vettek búcsút a halottól. Ilyenkor olyan kegytárgyak is előkerültek, amelyeknek mágikus erőt tulajdonítottak, mivel azt gondolták, hogy ezzel a földöntúli erővel az elhunytak biztonságban átkelhetnek a túlvilágra. Ahogy teltek az évszázadok, a kegytárgyak jelentősége nem kopott ki annak ellenére, hogy ma már a halottakat különböző vallási szertartások szerint búcsúztatják, vagyis mindegyik hitnek megvannak a maguk sajátos kegytárgyai.

A 21. századra a kegytárgyak szerepe sokakat megoszt, vannak, akik a vallás miatt választják, de akadnak olyanok is, akik csak megszokásból döntenek a kiegészítők mellett. Annak ellenére, hogy a vélemények megoszlanak, a legegyszerűbb temetésről sem hiányozhatnak a kegytárgyak.

Ha Önnek is kegytárgyakra lenne szüksége, vegye fel velünk a kapcsolatot! A minőséget garantáljuk!